- Befognátok végre? – ordítottam el magam ingerülten az asztal tetejéről, ahova azért álltam fel, hogy mindenki lásson.
Oké, ez nem volt túl szép, illedelmes pedig végképp nem, de valahogy csendet kellett teremtenem, ugyanis a lemondásom bejelentése után az F.F. főhadiszállásán kitört a pánik. Az egész hely egy nyüzsgő méhkaptárra emlékeztetett, és a tagok egy perc leforgása alatt olyan marhaságokkal álltak elő, hogy a vérnyomásom az egekbe szökött. Próbáltam szelídebb módszerekkel rendet teremteni, és csak ezután ordítottam el magam dühösen. Határozottan fejlődtem, bár lehet, hogy mégis a kiabálással kellett volna kezdenem, mert az azonnal hatott.
- Végre – fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten. – Tehát, nem vagyok halálos beteg vagy őrült, nem költözök el, öngyilkos se akarok lenni, nem befolyásolja senki a tudatomat, sőt fenyegető levelet se kaptam – cáfoltam meg annak a sok baromságnak a nagy részét, amit a társaim pillanatok alatt összehordtak. - Egyszerűen csak rájöttem, hogy ostobaság volt engem vezetőnek kinevezni. Én egyáltalán nem vagyok alkalmas a feladatra. Nem értek azokhoz a finom logikai dolgokhoz, amik összetartanak egy ekkora szervezetet. Túl nyers vagyok ahhoz, hogy jó politikus lehessek, márpedig az F.F. akkorára nőtte ki magát, hogy erre szükség lenne. Nem bírok huzamosabb ideig egy helyben maradni, és hirtelen haragú is vagyok. Engem nem arra programoztak, hogy az egész mozgalmat irányítsam, odafigyeljek a tagfelvételre, az ellenség kémeire, az esetleges belső elégedetlenségekre, a szükséges anyagok megszerzésének szervezésére, pedig egy vezetőnek ezek lennének a legfontosabb feladatai. Ezeket, amiket felsoroltam, szinte teljes egészében Felix végezte, méghozzá meglepően jól, ezért is javaslom, hogy ő lépjen a helyembe. Nekem az a testhezálló, hogy bevetésre küldjenek, és nem az, hogy megszervezzem a küldetést. Sajnálom, ha valaki csalódott bennem, de ez az igazság. Nem szabadott volna megkapnom ezt a posztot csak azért, mert végrehajtottam egy őrültséget. A rátermettséget kellett volna nézni, ami belőlem hiányzik. Kisebb alakulatokat tudok harchelyzetben irányítani, de egyébként nem vagyok vezető típus. Esetleg van valakinek kérdése?
Néma csönd lett a teremben, aminek a hatására már-már visszakívántam a néhány perccel ezelőtti zűrzavart. Akkor kevésbé éreztem kínosan magam, mint most, amikor mindenki engem bámult.
- Ugye ez nem jelenti azt, hogy kilépsz? – tette fel végül azt a kérdést Hailey, ami valószínűleg mindegyikük fejében ott motoszkálhatott.
Hevesen megráztam a fejem.
- Dehogyis, a céljaim nem változtak. Egyszerűen csak arról van szó, hogy ezentúl azt szeretném csinálni, amihez igazán értek, és amivel a legnagyobb hasznomat veszi a szervezet. Egyéb kérdés, esetleg hozzáfűznivaló?
Újabb kínos csönd következett, amit ezúttal Veronica tört meg.
- Támogatom Lea javaslatát. Szerintem is Felixet kéne kineveznünk a helyére. Ő is alapító tag, és már ezerszer bizonyította a rátermettségét. Ha ő nem lenne ilyen alapos, már biztos, lelepleződtünk volna.
- Egyetértek – helyeselt Charles.
Most, hogy a két főtudósunk kinyilvánította az álláspontját, elszálltak a kétségeim azt illetően, hogy a többiek elfogadják-e Felixet vezetőnek. Igazam is lett, mivel helyeslő zúgás támadt a teremben.
- Remek – csaptam össze színpadiasan a tenyeremet. – Már csak az van hátra, hogy kikérjük a más bolygókon lévők véleményét. Elintézed, Ted? – kerestem meg a tekintetemmel az átlagos testfelépítésű, barna hajú srácot, aki a bázisok közötti kommunikációért felelt.
- Persze – bólintott Ted.
- Akkor ha senkinek sincs ellenvetése, a gyűlést berekesztem.
Megvártam, hogy tiltakozik-e valaki, majd amikor senki nem tette, megkönnyebbülten ugrottam le az asztalról, és ezzel kerültem ki a rivaldafényből. A megpróbáltatásaim viszont még nem értek véget, mert Felix azonnal megragadta a karomat, és félrehúzott.
- Ez meg mi volt? Tudom, hogy nem beszéltük meg, de nem szükséges megvásárolnod a hallgatásomat. Sose árulnálak el.
Még a feltételezés is sértő, hogy megvesztegetéssel vádolt. Nem mintha annyira távol állna tőlem az ilyesmi, de a barátaimmal nem tennék ilyet.
- Tisztában vagyok vele. Egyszerűen csak rájöttem arra, amit éppen az előbb fejtettem ki bővebben. Mellesleg ezek után időm se lenne arra, hogy a szervezet vezetőjeként funkcionáljak.
- Eddig se nagyon volt időd rá, tehát miért is nem érsz rá?
- Igazad van a Fehér Harcossal kapcsolatban – erősítettem meg az elméletét. Úgy voltam vele, hogyha anya nem akadt ki azon, hogy Felix rájött a titkára, akkor lehetek őszinte a sráccal. – Én a helyedben egész éjszaka figyelném a rendőrségi és a titkosszolgálati csatornákat. Abból majd rájössz, hogy mért nem érek rá – tértem ki az egyenes válasz elől. – Bocs, de nem most mennem kell – köszöntem el, és hagytam faképnél mielőtt még reagálhatott volna. Mondjuk ő nyilván tiltakozni akart, mert elém állt, de én egyszerűen kitértem előle. Jó, összeütköztünk, de ettől még elszabadultam.
A durvaságomra csak annyit tudok felhozni mentségemül, hogy nagyon nem volt kedvem egy komolyabb beszélgetésre. Főleg úgy nem, hogy még elég sokan tartózkodtak a bázison, és ezzel egyenes arányban a kíváncsi fülek száma is hatalmas mennyiségű volt. Ezért is léptem le ilyen hamar. Ja, meg persze azért is, mert randim volt Mattel.
Nem valami jó ötlet egy ilyen fontos éjszaka előtt elvonni a figyelmemet, de már nagyon régen láttam a barátomat, és nem tudtam lemondani a késő délutáni randit, mivel még mindig nem oldottuk meg, hogy a lenyomozás veszélye nélkül beszélhessek vele. Valószínűleg az lesz a megoldás, hogy szerzek egy készüléket valahonnan, aminek a ki- és bejövő hívásait semmilyen műszerrel nem lehet érzékelni, és ezt Mattnek adom. Eddig nem láttam ezt szükségesnek, ezért is nem léptem, de most, hogy az anyám is bele akart szólni a hétvégi programomba, elérkezettnek láttam az időt, hogy megtegyem ezt a lépést. Pontosabban, hogy a legközelebbi alkalomkor megtegyem, mert most már nem maradt időm szerezni egy ilyen különleges mobilt.
A találkát arra a helyre beszéltük meg, ahol Matt először randizni hívott, ezért a Lézerfényből kilépve néhány elterelő kanyarral odadeszkáztam. A kitérő arra volt jó, hogyha bármelyik F.F.-es követni akarna, akkor lerázzam. Nem mintha szégyelltem volna a pasim, vagy ilyesmi, csak egyszerűen még erőt kellett gyűjtenem hozzá, hogy elmondjam a barátaimnak. Ja, és persze a háttértörténetet is tisztázni kéne Mattel, mielőtt bárki is megismerné az ismeretségi körömből, mivel az igazságot mégsem mondhatom el. Többek között azért nem, mert senki sem hinne nekem.
Matt már ott ácsorgott, amikor odaértem, és elmélyülten tanulmányozott egy kirakatot. Lepattantam a deszkáról, és a tőlem telhető leghalkabban mellé lopakodtam.
- Mi olyan érdekes? – érdeklődtem, de ezt teljesen feleslegesen kérdeztem meg, hiszen a tekintetét követve hamar rájöttem. A sütik, amiket tanulmányozott, iszonyúan ínycsiklandózónak látszottak.
- Ne ijesztgess! – emelte rám a tekintetét az édességről.
- Ja, mert olyan rémült arcot vágtál, hogy a hatalmas ugrásról, vagy összerezzenésről ne is beszéljünk rá – utaltam arra, hogy totál higgadt maradt, és nem lehetett felfedezni rajta a rémület legkisebb jeleit sem. Gondolom, a Képességgel megérezte, hogy közeledik, vagy csak megszokta, hogy szeretek a semmiből előbukkanni. Nem tudhattam biztosan, melyik a helyes feltételezés, mert a közelében mindig álcáztam a Képességet. Nagyon kedveltem, meg minden, csak egyszerűen nem éreztem még magamhoz annyira közel, hogy ilyesmit elmondjak neki. Főleg úgy nem, hogy ma este a Fehér Harcos utódjaként tűnök fel, ugyanis fogalmam se volt, hogy mi erről a véleménye, ezért inkább várakozó álláspontra helyezkedtem.
- Megszoktam, hogy folyton pókerarcot kell vágnom – mosolyodott el Matt, majd magához húzott, és megcsókolt. Mint mindig, most is belebizseregtem, és teljesen természetes mozdulattal szenvedélyesen viszonoztam.
Fogalmam sincs, mikor jutottunk el arra a szintre, hogy a csókolózós az olyan forgalmas helyeken, mint például ez az utca magától értetődő legyen, de mindenesetre megtörtént. Ami a legdurvább az egészben az az, hogy ezt egyáltalán nem is bántam. Régebben nagyon megvetettem azokat, akik más emberek orra előtt falták egymást. Oké, azért azok még mindig idegesítenek, akik hosszasan smárolják egymást, de néhány csók még nem a világ.
Amikor elváltunk, már éppen meg akartam mondani Mattnek, hogy nem érek rá sokáig, de ő megelőzött.
- Bocsi, de csak egy órám van, utána vissza kell mennem. A Választott testőrök vezetője valamiért a fejébe vette, hogy meg kell tudnom védenem magam, ezért most folyamatosan magánórákat ad nekem.
- Te szegény! Egész este kettesben leszel vele? A végén még féltékeny leszek – vigyorogtam rá.
- Ami azt illeti, nem. Van edzőtársam is. Leonardnak hívják és jelenleg elsős.
A bátyám nem is mondta, hogy ilyen megtiszteltetésben van része. Ha jobban belegondolok, szinte semmit nem is mesél, csak annyit, hogy nagyon sokat kell edzenie és tanulnia, ezért jár olyan ritkán haza. Én meg persze nem faggattam, mert anya kiképzésével és az F.F.-el nekem is megvolt a magam baja, és persze azért sem nyüstöltem, mert ő meg nem hozta fel a pasi és a titkolok előtte valamit témát.
- Na és rendszeresen lealázod? – kérdeztem még mindig vigyorogva, és ügyet se vetettem a járó-kelőkre, akik amiatt morogtak, hogy elálljuk az utat. Fogalmam sincs, mitől dobódtam fel ennyire, de mindenesetre jó érzés volt.
A kérdésemet a lealázásról egyáltalán nem gondoltam komolyan, hiszen Matt bármennyire is izmos felsőtesttel és nagy Képességgel rendelkezett, nem lehetett esélye a bátyám ellen. Leo ugyanis a utcán edződött meg, és bármennyire is fájt beismerni, kiváló reflexekkel rendelkezett, hogy a szüleinktől öröklött Képességről ne is beszéljük.
- Ő százszor jobb nálam. Még sose győztem le – vonta meg a vállát Matt, mint akit nem érdekel különösebben a téma.
- Akkor még szerencse, hogy neki kell megvédenie téged és nem fordítva – mondtam, majd a gyomrom hangosan megkordult, amit a barátom természetesen meghallott, és ezúttal az ő szája húzódott széles mosolyra.
- Ne vigyorogj! – bokszoltam bele játékosan a vállába, majd megragadtam a kezét, és a cukrászda bejárata felé húztam. – Használjuk ki azt a kis időt, amit rám tudsz szánni, és kóstoljunk meg néhány sütit!
Matt nevetve hagyta magát bevonszolni az üzletbe, és közben nekem beugrott, hogy iszonyatosan gyerekesen és szeleburdin viselkedek, de nem érdekelt, mert régen éreztem magam ennyire jól, az meg hidegen hagyott, hogy idegen emberek mit gondolnak rólam.
- Mit szeretnél? – kérdezte a barátom, amire én elsoroltam vagy öt féle süteményt. Láttam Matt arcán, hogy megdöbbent, de nem tette szóvá a dolgot, hanem helyette elküldött helyet keresni, amíg ő megveszi a kaját.
Hamar rátaláltam a megfelelő asztalra. Két személyes volt, és pont a forgalmas cukrászda viszonylag csendesebb szegletében állt úgy, hogy tökéletesen rá lehetett látni az ajtóra.
Amíg Mattra vártam, türelmetlenül doboltam az ujjaimmal az asztalon, és közben azon járt az agyam, hogy mégis mi lehet a küldetés, amit anya végre akar velem hajtatni. Az anyám ugyanis mint mindig, ezúttal se bizonyult valami informatívnak. Csak annyit árult el, hogy a küldetés közepes nehézségű lesz, és hősként fogok vele bevonulni a köztudatba, plusz ezzel együtt a női egyenjogúság megszerzését is segítem vele. Ettől aztán nem lettem sokkal okosabb. Szívem szerint szívesen megkérdeztem volna Felixet, hogy tud-e valamilyen készülő eseményről, amiből ezeket lehet kihozni, de azok után, ahogy nemrég bántam vele, nem volt hozzá pofám.
- Min gondolkoztál el ennyire? – huppant le a velem szemközti székre Matt.
Nem mondhattam el neki, ami valójában a szívemet nyomta, ezért inkább más témát hoztam fel. Nem mintha ez utóbbi sokkal kevésbé foglalkoztatott volna az utóbbi időben.
- Egy haveromnak néhány hét múlva születésnapi bulija lesz a Lézerfényben. Nincs kedved eljönni?
Matten látszott, hogy nagyon jól esett neki, hogy végre meg akarom ismertetni néhány barátommal, vagyis nyilvánosan bejelentem azt, hogy kapcsolatban állok, de az érzéseit csak egy hálás mosollyal jelezte.
- Mi lesz a fedősztorim?
Ezen még nem is gondolkoztam, de mivel már jó sokat hazudtam életemben, így nem volt nehéz néhány pillanat alatt egy egész hihető kamuéletet összedobni Mattnek.
- Nemrég meghalt az apád, ezért az anyáddal átköltöztetek a Kettesről a nagybátyádhoz, Jeremyhez. Mivel ez az utolsó éved, ezért úgy döntöttél, hogy magántanuló leszel, és nem próbálsz beilleszkedni egy új suliba. A neved pedig Matt Stevens.
Matt elismerően nézett rám.
- Jól hangzik, de egy kérdésem azért lenne. Mért pont Stevens?
- Azért, mert a bolttulajdonos neve Steve – böktem egy a falon függő bekeretezett cukrászoklevélre.
- Ezt az egészet most találtad ki? – hökkent meg.
- Persze – válaszoltam, miközben az egyik különösen jól kinéző sütivel szemeztem, majd véget vetettem a flörtölésnek, és jó nagyot haraptam bele.
Matt is elkezdett enni, de közben édes kis mosoly ült ki a szájára, és folyamatosan engem bámult.
- Mi olyan érdekes? – érdeklődtem, amikor lenyeltem az aktuális falatot.
- Ha így habzsolsz, a végén még elhízol.
- Úgyis lemozgom – legyintettem, majd hirtelen kapcsoltam. Gyorsan lepillantottam a hasamra, és csak ekkor tudatosult bennem, hogy sokkal laposabb és izmosabb, mint néhány hónappal ezelőtt volt. Anya edzéseinek mégiscsak lettek pozitív hatásai is.
- Szerinted kövér vagyok? – évődtem tehát sértődött hangon, miután felmértem, hogy ettől elég messze állok.
- Csak az leszel, ha túl sokat és túl gyorsan eszel – válaszolta azzal a filmsztáros mosolyával.
Ennyiből simán felfogtam, hogy tudja, csak szórakoztam, ezért vissza akart vágni. Ő ugyanis nem olyan, mint a bátyám, vagy akár én, mi ugyanis - oké, főleg én - sose vesszük észre, ha akaratlanul megsértünk valakit, csak akkor, ha már késő. Mattet azért ennél sokkal empatikusabbnak ismertem meg.
Nem jutott eszembe semmi frappáns visszavágás, ezért jól bokán rúgtam az asztal alatt. Az is jobb, mint a semmi.
- Hé, ezt meg mért kaptam?
- Azért mert a megjegyzésed nélkül is el tudtam volna kerülni az elhízást – közöltem, majd gyors mozdulattal lenyúltam az egyik sütijét, és tüntetőleg jó nagyot haraptam bele.
- Azt látom - nevette el magát.
Néhány másodpercig szúrósan néztem rá, de aztán nem bírtam tovább, és én is elnevettem magam. A többi vendég megrovó pillantására abbahagytuk a kacagást, majd visszatértem a sütijeimhez.
Amikor újra felnéztem, azt láttam, hogy Matt a semmibe révedt, és a tekintete elfelhősödött.
- Mi a baj? – kérdeztem elkomolyodva.
- Semmi különös, csak gondolkodtam.
Tisztán láttam, hogy bántja valami, és engem aztán nem olyan fából faragtak, mint akit ilyen könnyen le lehet rázni.
- Figyelj, ez elég nyálasan fog hangzani, de nekem nyugodtan elmondhatod, mi bánt. Tudtommal egy kapcsolat arra is jó, hogy őszintén megbeszélhessük valakivel a problémáinkat.
Azért azt nem tetettem hozzá, hogy egy kapcsolatban elvileg mindenben őszintének kéne lenni, ugyanis nem akartam álszenteskedni. Matt előtt legalábbis biztosan nem.
- Rendben van. A testőrparancsnoknak és anyámnak nagyon sok mindenben eltér a véleménye. Főleg velem kapcsolatban. A legrosszabb az, hogy legtöbbször Roberttel értek egyet az anyám ellenében, ami neki rosszul esik.
- A zűrös anya gáz – fintorodtam el. – Mindig is ilyen volt, vagy csak mostanában aggódik túlzottan, mert látja, hogy lassan felnősz, és fél elengedi?
Hah, ez a szöveg akármelyik pszichológus becsületére vált volna. Nagyon úgy néz ki, hogy ez a kapcsolat rendkívül sokat fejleszt az empátiámon, bár abban nem vagyok száz százalékig biztos, hogy ennek most örülnöm kéne-e, vagy sem.
- Igazából valamikor akkor változott meg, amikor apa meghalt.
- Akkor érthető, mért változott meg. Valószínűleg nehezen dolgozta fel a férje elvesztését, és fél, hogy te is meghalhatsz.
- Nem is tudom –mondta Matt komoran. – A szüleim kapcsolatának szorossága már akkor felbomlott, amikor apa legjobb barátja meghalt, ráadásul szerintem csak érdekből házasodtak össze.
- Attól még fájhat neki az elvesztése. Végül is gyereket szült neki, meg minden. Tudom, hogy az én helyzetem más, mert az én szüleim rajongásig szerették egymást, de amikor apa meghalt, az én anyám is megváltozott. Persze ezt nem mutatta ki nekem és a bátyámnak, de attól még összetört a szíve. Csak nemrég jöttem rá, hogy igazából azóta nem engedett közel minket magához, hogy ne tudjuk meg, apa még mindig mennyire hiányzik neki. Valószínűleg úgy lehetett vele, hogy az ilyen érzelmek kimutatása a gyengeség jele, vagy csak minket akart megóvni. Nem tudom, melyik feltételezés az igaz, de azt igen, hogy ki lehet szedni a gumójából. Az elmúlt néhány hónapban nagyon sok időt töltöttem vele, és megismertem egy egészen új arcát, ő pedig lassan kezd megnyílni nekem. Nem azt mondom, hogy hatalmas tempóban, de még ez is javulás.
Fogalmam sincs, mért árultam el ennyi mindent Mattnek. Igazából eddig nem is nagyon tudatosult bennem, hogy anyával ez a helyzet, erre kiselőadást tartok róla. Mindenesetre jó volt valakinek elmondani az érzéseimet még akkor is, ha nem mehettem bele a részletekbe, de ettől még nem akartam ennél többet elárulni.
Matt valószínűleg leolvasta az arcomról, hogy nem akarok többet beszélni az anyámról, ezért visszatért a saját problémájához, amiért nagyon hálás voltam neki.
- Tehát azt mondod, hogy próbáljam meg jobban megismerni az anyámat?
- Pontosan. Ha jobban megismered, akkor talán megérted, mi mozgatja, mit mért tesz.
- Megpróbálom – mosolyodott el, majd ránézett a faliórára, és az arcára bosszús kifejezés ült ki. – Sajnálom, de nekem mennem kell.
Egyszerűen nem voltam képes abban a tudatban hagyni, hogy csak miatta kell félbeszakítani a randit, ezért inkább elárultam, hogy én se nagyon érnék rá tovább maradni.
- Igazából nekem is dolgom van – álltam fel a székemről. – Mikor találkozunk legközelebb? – kérdeztem, miközben kézen fogva kifelé tartottunk a cukrászdából.
- Mit szólsz a következő péntek este héthez ugyanitt?
Nem tudom, anya tervezett-e valamit, de elhatároztam, hogy ha tetszik neki, ha nem, akkor is szabaddá teszem magam.
- Nekem megfelel. Mit fogunk csinálni?
- Nem tudom, de most úgyis te jössz választani.
- Kitalálok valami klasszat – mosolyodtam el. Igazából már tudtam is, mit fogunk csinálni. Már úgyis régen voltam lézerharcozni.
- Biztos vagyok benne, hogy remek lesz – viszonozta a mosolyomat Matt, majd közelebb lépett hozzám, pedig eddig is közel álltunk, és átkarolta a derekamat. Könnyen rájöttem, mit akar csinálni, és mivel én is azt akartam, ezért úgy döntöttem, én is beszállok a kezdeményezésbe. Átkaroltam a nyakát, és a szánk körülbelül félúton találkozott.
Oké, lehet, hogy ostobaságnak tűnik, de azok után, hogy egymás szüleiről és egy-két személyes problémáról beszélgettünk, még közelebb éreztem magam Matthez érzelmileg, és így a csók is sokkal jobban esett. Nem mintha eddig nem lett volna szenzációs, csak most valahogy sokkal bensőségesebbé vált. Azt hiszem, átléptünk egy határvonalat, és kénytelen voltam beismerni magamnak, hogy a barátom már most sokkal többet jelent számomra, mint eddig bárki a családtagjaimon és Lizen kívül. Persze szerelmesnek még nem számítottam, mert annyira azért nem lepte el a rózsaszín köd az agyamat.
Amikor a csók véget ért, nem bírtam abbahagyni, és újra megcsókoltam Mattet. Védelmemre legyen szólva, hogy ő se nagyon tiltakozott… Ez még így ment egy darabig, majd az idillnek az vetett véget, hogy az egyik csók befejezése után jó nagyot léptem hátra, nehogy megint elfogjon a kísértés.
- Sajnálom, de ha nem akarsz lebukni, menned kell – mondtam, de a romantikus énem rögtön visszaszívta volna a szavakat.
- Igazad van – válaszolta Matt, majd intett, és melegen nézett rám. – Akkor pénteken találkozunk. Szia! – köszönt el, majd hátat fordított, és elsietett. Gondolom, ő is rájött, hogyha nem megy el rögtön, akkor valamelyikünk úgyis elgyengül, és újra elkezdünk csókolózni.
Addig bámultam mosolyogva a hátát, amíg be nem fordult a sarkon. A deszkámra felpattanva elégedetten állapítottam meg, hogy ez alatt az egy óra alatt minden tekintetben feltöltődtem, és még kedvem is van a fölösleges energiáimat levezetni, amire az éjszakai küldetés tökéletes lesz.
Először is szeretnék bocsánatot kérni, amiért ilyen sokáig nem hallattam magamról. Az elmúlt két hónapban alig volt szabadidőm, ráadásul mintha minden összeesküdött volna az ellen, hogy befejezzem a huszonhetedik fejezetet. Már nagyon régen volt friss, ezért úgy döntöttem, hogy kettészedem a fejezetet, és akció csak a következő frissítéskor lesz, amit mindenképpen meg szeretnék írni a tavaszi szünetben :)
