35. fejezet

Idegesen járkáltam fel-alá a nappaliban várva, hogy Leo végre-valahára megérkezzen, és tisztázhassuk az egész én vagyok a Kék Harcos, a barátom meg a koronaherceg ügyet. Nem mintha annyira vágytam volna erre a kínosnak ígérkező beszélgetésre, de minden jobb volt, mint magamban tipródni, és Leo jéghideg tekintetére gondolni. Komolyan mondom, sokkal rosszabb volt arra gondolni, milyen dühös most rám, mint a tudat, hogy egy kemény harc után egy olyan egyszerű trükkel győzött le.

Még sose láttam ilyen mérgesnek, ami gáz, mert őt tényleg csak ritkán lehet kihozni a sodrából. Ahogy ott állt két fénykarddal a kezében, vészjósló arccal, nagyon ijesztő volt. Még az én hátamon is végigfutott a hideg, pedig tudtam, hogy nem fog bántani, szóval nem lennék azok helyében, akikkel majd szembekerül, miután végez a testőrképzőben.

Anya szerint viszont egészen jól reagált, hiszen elengedett, de ez most nem igazán vigasztalt, ráadásul ő nem látta azt a harcos, félelmet keltő, tagadhatatlanul felnőtt férfi Leót, akit én igen. Apropó, anya egy csöppet sem akadt ki, amikor elmondtam neki, mi történt, sőt szerintem meg is könnyebbült, amiért nem kell többet titkolóznia Leo előtt.

Most nagy szükségem lett volna arra, hogy beszéljek valakivel a történtekről, de a számba jöhető két személy egyikével sem sikerült. Felix nem vette fel a személyi hívóját, anya pedig elment aludni mondván, hogy fáradt, és ébresszem fel, amikor Leo hazaér.

Hajnali háromig vártam türelmetlenül, majd úgy döntöttem, lefekszek a kanapéra, és megpróbálok elaludni, bár kételkedtem a kísérlet sikerességében. Végül öt perc alatt elnyomott az álom. Úgy néz ki a húsz órás ébrenlét, és az esti izgalmak többet kivettek belőlem, mint gondoltam.

***

Leo végül csak délután négykor jelent meg, addig hagyta, had emésszem magam. Látszott rajta, hogy aludt valamennyit, de nem róttam fel neki, amiért ilyen sokáig nem jött, mert sokkal nyugodtabbnak látszott, mint amilyen tegnap késő este volt.

Anyával megmutattuk neki a ház alatti bázist, és anya elmondott neki mindent, amit nekem is. Még a baltokat és apa Választott testőrségét is. Leo egyértelműen túltette magát a sokkon, és azon, hogy ilyen sokáig titkolóztunk előtte, ugyanis mindent jól fogadott, és sokat kérdezett, de igazi megdöbbenést csak a baltok okoztak neki.

- Ki akarta megölni Mattet? – kérdeztem végül, amikor befejeztük a mesedélutánt. Reménykedtem, hátha hallott valamit, hiszen mégiscsak a palotában tanult.

- Valami gróf, de nem is a kiléte érdekes, hanem az, hogy öngyilkos lett.

- Ezek szerint nem ő volt az értelmi szerző – állapította meg anya egy csepp meglepetést sem tanúsítva a hír hallatán.

- Mi is így gondoljuk – helyeselt Leo, és ekkor én is kapcsoltam. Halálbüntetést már szinte semmiért nem szoktak kiszabni, tehát a fickó csak azért követhetett el öngyilkosságot, mert félt, hogy a Képességet használva erővel megszerzik az elméjéből a társai nevét. Nagyon akarhatta Matt halálát, vagy félhetett a társaitól, ha egy ilyen drasztikus lépésre szánta el magát.

- Van valami nyom? – faggattam tovább, mert arra hiába vártam volna, hogy magától folytassa. Nem volt valami bőbeszédű hangulatban.

- Azon kívül, hogy a szabót, aki Matt ruháját készítette, tegnap este megölték nincs semmi, de sajnos ez sem segít sokat. Profi munka volt, az elkövető nem hagyott maga után semmit, ami alapján el lehetne indulni.

Azért a szabó megölése elég komoly nyomnak számított. Csak ki kellett deríteni, kivel beszélt az elmúlt néhány napban, és máris össze lehet állítani a gyanúsítottak listáját. Ennek az ötletnek hangot is adtam.

- Nem te vagy az első, akinek ez eszébe jutott, csakhogy ez is zsákutca – törte le a reményeimet Leo. – A merénylő is vele varratta a ruháját. Ennél többet viszont tényleg nem tudok, szóval ne is faggass tovább.

Igazából szívem szerint még többet akartam kihúzni belőle, de még elevenen élt bennem, ahogyan tegnap nézett rám, ezért inkább nem feszítettem tovább a húrt.

Kényelmetlen csönd telepedett le közénk. Legalábbis engem zavart, anya és Leo viszont annyira a gondolataiba merült, hogy az is lehet, hogy észre sem vették. Végül Leo törte meg a csendet.

- Ha már úgyis őszinteségi napot tartunk, mi lenne, ha elmondanád, hogy hogyan halt meg apa? – címezte a szavait anyának.

Erre én is nagyon kíváncsi voltam, de amikor régebben rákérdeztem, anya mindig kitérő választ adott, ezért már letettem arról, hogy valaha is megtudom. Most viszont Leo fel merte tenni a kérdést, én meg visszafojtott lélegzettel vártam anya válaszát.

- Rendben van, elmondom – bólintott beleegyezően anya. – Matthew apja nagyon szeretett kirándulni, és egyszer a főváróshoz legközelebb eső, már bezárt bányát ment el megnézni. Luca és két másik testőr kísérte. Mélyen a föld alatt jártak, amikor a mennyezet a fejük felett beomlott. A testőrök még idejében kapcsoltak, és sikerült megtartaniuk a Képességgel a közvetlenül fölöttük lévő részt, csakhogy ez a súly még egy tucatnyi Választott testőrnek is sok lett volna, nemhogy háromnak. Luca ráparancsolt a többiekre, hogy mentsék a királyt, és ő közben emberfeletti erőfeszítések árán tisztán tartotta a többiek előtt az utat, de ez túl sok energiáját emésztette fel, így ő csak nagyon lassan tudott haladni. Engem már korábban figyelmeztetett a Képesség, de túl sok időbe telt, amire rájöttem, mit akar, és csak akkor értem oda a bányához, amikor a többiek már majdnem kiértek. A Képességemmel segítettem Lucának fenntartanom a sziklákat, de már túl késő volt.

Anya itt megakadt egy pillanatra, a gát, amit az elmúlt tizenhárom évben folyamatosan fenntartott megsemmisült, és a szeméből patakzani kezdtek a könnyek. Látszott rajta, hogy magát teszi felelősség, amiért nem ért oda hamarabb.

– Luca addigra már túl sok energiáját emésztette fel, és szinte közvetlenül azután, hogy odaértem hozzá, meghalt. Csak a gyász okozta furcsa tudatállapotomnak köszönhetem, hogy nem omlott rám a bánya, és volt elég erőm kijutni a holttestével. Mint később kiderült, a bányát szándékosan robbantották fel, feltehetőleg a királyt akarták megölni. Az eset nem került napvilágra, és a merénylőt sem sikerült elkapni – fejezte be halkan, ökölbe szorított kézzel.

Így utólag megértem, miért nem mesélte el ezt eddig nekünk. Túlságosan fájhatott neki az esetnek még a gondolata is, ráadásul magát hibáztatta, amiért nem sikerült megmentenie apát, pedig nem is az ő hibája volt.

- Apa a Választott testőrség parancsnoka volt, igaz? – kérdezte Leo csöndesen.

- Igen – válaszolta anya, miközben letörölte a könnyeket az arcáról. Örült neki, hogy témát válthatott. - Rettenetesen tehetséges volt, ráadásul a királlyal is hamar barátok lettek. Most viszont el kell intéznem néhány dolgot – indult el a lift felé, de útközben még visszafordult. – Leo, azt hiszem, itt az ideje, hogy te is elmondd Leának az igazat.

Szerintem nem is akadt semmi dolga, csak nem akarta, hogy ilyen állapotban lássuk, de ezen nem nagyon morfondíroztam, mert az utolsó mondata másra terelte a figyelmemet.

- Az igazat miről? – kérdeztem Leótól, miután anya elment.

Leo mélyet sóhajtott, és csak utána válaszolt.

- Arról, amikor először használtam a Képességet.

- Ezek szerint az a minden lebegett a szobában, amikor felébredtél sztori csak kamu volt? – fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt. Nem azt mondom, hogy örültem, amiért hazudott nekem róla, de azért jól esett tudni, hogy kettőnk közül nem csak nekem voltak nagy titkaim a másik előtt.

- Igen.

- És miért hazudtad ezt?

Leo egy ingerült pillantással díjazta a számon kérő hangnememet.

- Azért, mert ki voltam akadva, de ha hagynád, akkor elmondanám az egészet. Emlékszel Yvettre?

- Az egyetlen barátnődre? Persze. De hogy jön ez ide?

Kábé fél évig jártak Leóval, aztán Yvették elköltöztek egy másik bolygóra, és szakítottak. Én nem igazán kedveltem a csajt, de Leónak beletelt egy kis idejébe, amíg túllépett rajta.

- Egy alkalommal, amikor késő este hazakísértem, útközben láttuk, ahogy az út túloldalán egy férfi rálőtt egy kisgyermekes anyukára. A Képességem abban a pillanatban ébredt fel, és igazából nem is voltam teljesen tudatában annak, ahogy visszairányítottam a lézersugarat a feladójának. A fickó azonnal meghalt. Nem akartam megölni, csak így alakult, akkor használtam életemben a Képességet, egyszerűen nem tudtam kontrollálni. Egyébként, mint utólag kiderült az a férfi a gyilkosságtól kezdve egészen a bolti lopásig minden lehetséges bűnt elkövetett.

- Ezt mért nem mondhattad el nekem? – értetlenkedtem. Semmi kivetnivalót nem találtam abban, amit tett, hiszen ő csak meg akarta menteni azt a nőt.

- Azért, mert Yvette nagyon kiakadt, amiért megöltem egy embert, gyilkosnak nevezett, ott helyben szakított velem, és még arra is rávette a szüleit, hogy másik bolygóra költözzenek. Ezek után nem akartam senkinek elbüszkélkedni azzal, hogy embert öltem, még ha nem is szándékosan tettem, és időbe telt, amíg feldolgoztam magamban az egészet.

Furcsálltam is, hogy annak ellenére, hogy Leo mért nem randizott azóta senkivel, pedig utána még jobban csorgatták a nyálukat a lányok, mint Pete után, de ezek után érthető. Ahogy ismerem, nem akart azzal indítani egy lánynál sem, hogy „egyszer véletlen megöltem valakit, akarsz velem randizni?”, de azt sem akarta, hogy akkor árulja el amikor már járnak egy ideje, és a lány esetleg pont úgy reagáljon, mint Yvette. Mondjuk az is lehet, hogy az egész elméletem ostobaság, és egyszerűen csak nem találkozott azóta olyannal, akivel megérte kockáztatni.

- Idióta vagy, amiért nem mondtad el – közöltem vele.

- Te is, amiért nem beszéltél az F.F.-ről – vágott vissza.

- Te tudsz róla? – akadt el a lélegzetem. Erre azért nem számítottam.

- Nem vagyok teljesen hülye – vigyorodott el –, ráadásul tizennégy évesen még sokkal rosszabbul hazudtál, mint most, és akkor még időm is volt utána járni.

- Téged nem is zavar ez az egész?

Megvonta a vállát.

- Nem igazán. Ha neked az az álmod, hogy egy illegális társaság tagjaként a nők egyenjogúságáért harcolj, akkor csak nyugodtan. Nem tudom feltűnt-e, de nem vagyok hímsoviniszta. Arra viszont ügyelj, hogy ne kapjanak el, mert az tuti, rosszat tenne az eljövendő karrieremnek – fejezte be komolynak szánt arckifejezéssel, de láttam rajta, hogy mindjárt elröhögi magát.

Azért elég érdekes, hogy azokat a dolgokat, amiket féltem elmondani neki ennyire lazán kezelte, és csak én bizonyultam túl paranoiásnak. A titkolózásnak hála csak felesleges stresszt és esetenként fájdalmat okoztam magamnak. Mint később kiderült, nem ő volt az egyetlen, akire ez igaz.

***

A következő héten a napok villámgyorsan teltek, és mire észbe kaptam, máris csütörtök délután volt, ami azt jelentette, hogy mehettem az oktatásügyi miniszter házába takarításórára. Mint mindig, Felix most is lyukat beszélt Rosa hasába, aminek az lett a vége, hogy szinte semmit nem takarítottam, hanem végigdumáltam Felixszel azt a két és fél órát.

Mint kiderült, ő se tudott többet a merénylőről, mint Leo, és azt mondta, egyelőre nem is akar találgatásokba bocsátkozni, ami nála vagy azt jelentette, hogy tényleg gőze sincs, vagy azt, hogy nagyon forró nyomon jár, de nem akarja elkiabálni. Szerintem ebben az esetben az előbbiről lehetett szó.

Alaposan kifaggattam Lizzel kapcsolatban is, mert bár ezt Lizzel már megtettem az elmúlt három napban, az ő verziójára is érdekelt. Nagyon vicces volt, ahogy az egyébként mindig magabiztos, szétszórt zseni zavarba jött, amikor a részletekről kérdezősködtem.

Természetesen F.F.-es ügyekről is beszéltünk, és így a délután nagyon hamar elrepült.

Kicsivel hét után farkaséhesen estem haza, és amint beléptem a bejárati ajtón, és lehajítottam a deszkámat az előszobában, lendületesen a konyha felé masíroztam. Ott olyan látvány tárult a szemem elé, amire egyáltalán nem számítottam, és egy pillanatig csak bambán álltam, és bámultam ki a fejemből.

Ezt a reakciót az váltotta ki belőlem, hogy Matt, akinek úgy adtam meg a címemet, hogy a lelkére kötöttem, hogy csak és kizárólag akkor jöjjön ide, ha élet-halál kérdésről van szó ott ült az étkezőasztalunknál, és anyával teázgatott.

- Szia! – köszönt nekem mosolyogva Matt, amikor észrevett, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Örülök, hogy megjöttél – üdvözölt anya is. – Szegény Matt már vagy egy órája rád vár.

- Sziasztok! – nyögtem ki nagy nehezen, és közben azon pörgött az agyam, hogy ezek ketten miről beszélhettek itt egy óra alatt. Az egy dolog, hogy elmondtam anyának az igazat Mattről, de az már teljesen más tészta, hogy a pasim és az anyám először úgy találkoznak, hogy én jelem sem vagyok.

- Örülök, hogy megismerhettem, Mrs. Landel – állt fel Matt mosolyogva az asztaltól. – Ha nem gond, akkor most elrabolnám Leát egy kis időre.

- Persze, menjetek csak – válaszolta anya szívélyesen, mintha nem is ugyanaz az ember lenne, aki képes az ájulásig hajtani a lányát egy-egy keményebb edzésen.

Az agyam boldog volt, hogy ilyen hamar lezárult a kínos pillanat, és leléphettem Matt-tel, a gyomrom azonban hevesen tiltakozott, és kaját követelt. Végül áthidaló megoldásként felkaptam egy almát a pulton lévő gyümölcsöskosárból, és Matt-tel a nyomomban elhagytam a konyha, majd a ház területét is. Bármiről is fogunk beszélgetni, nem akartam, hogy anya meghallja, ezért minél távolabb kellett kerülnünk tőle.

- Kedves anyukád van – törte meg végül a csöndet Matt, amikor kiértünk az utcánkból.

- Köszönöm – mosolyodtam el halványan, és megfogtam a kezét, hogy jelezzem, csak lesokkolt a látványa a konyhánkban, és nem haragszok rá. – Mi az az extra fontos ügy, amiről mindenképp beszélni szeretnél? – vágtam bele a közepébe, miközben az almámat ettem, mert nagyon furdalt a kíváncsiság.

- Meg sem kérdezed, mi történt, miután leléptél? – terelte el a témát egy csibészes mosollyal, de láttam rajta, hogy szorong egy kicsit valami miatt, ezért nem erőltettem a kérdést. Majd beszél róla, ha akar.

- Rendben van, mi történt, miután leléptem? – sóhajtottam fel látványosan.

- Leo nem mondta el? – kérdezett vissza. – Pedig azt hittem, észrevett.

Nem lepődtem meg, hogy tud a találkozásunkról. Elég ostobának kell lenni ahhoz, hogy ha valaki tud arról, merre menekültem, és Leo visszafordulásáról is, akkor ne rakja össze a képet.

Játékosan oldalba könyököltem.

- Ne szórakozz velem! Ha úgyis tudod, hogy tudom, akkor minek kellett megkérdeznem?

- Mert vicces nézni, amikor apróságokon felidegesíted magad – válaszolta, és megvillantott egyet az ezer wattos mosolyai közül, amitől mint mindig, most is hevesebben kezdett el verni a szívem. – Leo hogy fogadta? – komolyodott el.

- Egész jól – vontam meg a vállam. – Kicsit ki volt akadva, amiért nem mondtam el neki korábban, de hamar túltette magát rajta. – Ez igaz is volt, hiszen az, hogy mi járunk, nem is igazán érdekelte, mert a másik titkom sokkal jobban lekötötte…

- Ennek örülök – mosolyodott el Matt, de látszott rajta, hogy gondolatban egészen máshol jár. Most már tényleg nagyon érdekelt, mi az, ami miatt muszáj volt felkeresnie, és vállalta a kiszökést a megsokszorozott őrség ellenére. Ugyan se ő, se Leo nem mondta, hogy szigorúbb biztonsági intézkedések léptek életbe a palotában, de a szombati eset után ez egyértelműnek tűnt.

Némán sétáltunk egy darabig. Matt belemerült a gondolataiba, én meg valamiért nagyon empatikus hangulatba kerültem, ezért nem zavartam meg, hanem magamban őrlődtem azon, mit akarhat mondani.

Negyedórás séta után egy kihalt kisebb füves területre értünk, ahova odabiggyesztettek három padot és ültettek néhány virágot, amiknek a felét már letaposták, szóval parknak maximum csak csúfolni lehetett. Látszott rajta, hogy városszépítésnek szánták, csak nem jött össze, de ez a környék amúgy sem tartozott az elitek közé, inkább már az átlagos jövedelműek lakta peremterületekhez lehetett sorolni.

Tény, hogy a „park” elég lepukkant hely volt, de arra tökéletesen megfelelt, hogy megszabaduljak az almacsutkámtól.

Matt rosszallóan nézte, ahogy a csutka becsapódott néhány virágmaradvány közé.

- Szerves anyag, idővel úgyis lebomlik – ismertettem az ismert tényt válaszul a ki nem mondott dorgálásra.

- De nem két perc alatt – nevetett fel Matt.

- Ennek a helynek úgyis teljesen mindegy – vontam meg a vállam. – Ennél rosszabb állapotban már nehezen lehetne.

- Szerintem nem olyan rossz. Békés és csöndes, ahova elvonulhatsz, ha eleged van az emberekből – vetette ellen, és kihallatszódott a szavaiból, hogyha valaki, hát ő tudja értékelni az egyedüllétet.

- Gyakran van eleged az emberekből? – kérdeztem, miközben a vállára hajtottam a fejem.

Szomorkásan lepillantott rám.

- Megesik néha.

Hosszú percekig álltunk némán, szorosan egymás mellett, és csak élveztük egymás közelségét. Végül Matt elengedte a kezem, és szembe fordult velem. Először azt hittem, csókolózni akar, de hamar kiderült, hogy közel sem ez a helyzet. Hátralépett egyet, majd beszélni kezdett, és érződött rajta, hogy minden egyes szót halálosan komolyan gondol.

- Lea, el sem tudom mondani, mennyire szerencsés vagyok, amiért berobbantál az életembe, és közel engedtél magadhoz – kezdte. Beszéd közben egész végig mélyen a szemembe nézett, és a mondat befejeztével olyat tett, amitől egy pillanatra megállt a szívverésem. Elegánsan féltérdre ereszkedett, előhúzott egy apró dobozt. – Szeretlek, és veled akarom leélni az életemet – itt rövid szünetet tartott, amíg feltárta a dobozka tartalmát. - Leszel a feleségem? – kérdezte lágy, dallamos hanglejtéssel.

Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!