13. fejezet

Ki a fészkes fene gondolta volna, hogy a fürdőszobánk mögött egy csúcstechnológiás, maximum három személyes lift rejtőzik, mellette egy lyukkal vészhelyzet esetére? Őszintén bevallom, hogy a feneketlennek látszó, félelmetes lyukat először nem értettem, de aztán anya elmagyarázta, hogy ezt még anno a dédszülei tervezték ilyenre, amikor megépítették a házat arra az esetre, ha a lift esetleg befuccsolna. Mondjuk rajtam ez a jelenlegi szintemmel nem sokat segített volna, de gondolom, anyának meg se kottyant volna le, vagy éppen felröppennie rajta.

Amikor elindult a lift, hirtelen felkerült a gyomrom a torkomba, ami figyelmeztetés nélkül nem volt valami felemelő érzés. A meglepettség után elkezdtem élvezni a dolgot, olyan volt, mintha hullámvasúton ültem volna, de két perc után meguntam, és azon kezdtem el gondolkozni, hogy mégis milyen iszonyúan mélyen lehet az a fránya főhadiszállás.

Menő meg izgalmas, hogy van egy bázis a házunk alatt, de azért annyira nem örültem neki, mivel korábban a házunk volt az életemben lévő, hozzám közel álló három normális dolog egyike, és már ezt is kihúzhattam a listáról.

Gondolom, ha már így felhoztam, akkor meg kéne említenem, mi állt még azon a bizonyos listán, de inkább azzal kezdeném, hogy mi nem volt rajta.

Hogy én nem, az biztos, hiszen ismerjük be, eléggé lázadó, vakmerő és hirtelen haragú természettel rendelkeztem, hogy a közfelfogás szerint csak a legnagyobb hibáimat emeljem ki. Leo se állt rajta sose, hiszen ha tetszett, ha nem, testvérek voltunk, és ebből kifolyólag nagyon hasonlítottunk egymásra. Oké, a legtöbb esetben én sodortam bajba, és nem fordítva, de az igazsághoz az is hozzá tartozott, hogy ő se nagyon tiltakozott, sőt lelkesen vetette bele magát a hülyeségeimbe. Azután pedig, hogy Képességhasználó lett, fényévekre került a normális titulustól.

Akkor most jöjjön az, ami rajta volt a listán. Az első helyen anya állt, hiszen annak ellenére, hogy gyanakodtam rá, mindig tökéletesen átlagosan viselkedett, és ő volt a szelíd tanítónők mintaképe. Amikor kiderült róla, hogy ő a Fehér Harcos, fejben természetesen rögtön eltüntettem a normális listámról úgy, mintha soha ott sem lett volna. A második, mint már említettem, a külvárosi kicsi, kertes házunk volt, de hát ezt is le kellett radíroznom. Maradt tehát a legjobb barátnőm, Liz, és nagyon reméltem, hogy nem derül ki róla az, hogy titokban popsztár, mint ami egy rossz lányregényben biztos, hogy megtörténne. Még jó, hogy ez a valóság, és nem valami limonádé, így ő még mindig összekötő kapocs volt az átlagos emberekkel.

Mire mindezt sorra vettem magamban, a lift végre lassítani kezdett, majd egy zökkenés kíséretében megállapodott, és kitárult előttem egy ajtó.

Egy kis pihenőszoba szerűségbe érkeztünk, de egyáltalán nem volt barátságos, hanem olyan katonás-bérgyilkosos jelleget árasztott a falra kirakott különféle fegyverektől és technológiai cuccokról. Csak azért soroltam a pihenőhely kategóriába, mert négy fotel és egy asztal is volt ott. A helyiséget egy átlátszó, de valamiért masszívnak tűnő üveglap választotta el egy teljesen üres, de hatalmas teremtől.

Lett volna egy-két, sőt milliónyi kérdésem, ezért kiemeltem azt, ami a legjobban fúrta az oldalamat, vagyis: mi az a Balt, vagy mi, amit anya a bázis előtt megemlített.

- Tehát mi is az a Balt? - vetettem le magam kérés nélkül az egyik fekete fotelbe. Nem volt túl kényelmes, de a célnak megfelelt, vagyis hogy ne kelljen állnom.

- Nem mi, hanem ki - javított ki anya, majd elhelyezkedett a velem szemben lévő fotelben.

Akkor ennek valami csoportnak kellett lennie, de nem értettem, hogy egy embercsoportnak mi köze lehet anya ruhájának megváltozásához.

- Ezt elmagyaráznád részletesebben? - kértem.

- Jobb lesz, ha az elején kezdem - sóhajtotta. - Légy olyan kedves, hogy ne szólj közbe, majd lassan mindenre fény fog derülni!

- Rendben - egyeztem bele mogorván, mert tudtam, hogyha így vezeti be a mondandóját, akkor tuti, hogy lesz közben egy csomó kérdésem.

- Még réges-régen, mielőtt az első nagy király egyesítette volna a népeket, élt a városunk helyén egy fejlett, idegen civilizáció, a baltok. A baltok felépítésileg hasonlítottak az emberekre, de sok mindenben különböztek tőlünk, például abban, hogy fel tudták venni bármely tárgy alakját, és kocsonyés volt a testük.

Na jó, arra azért nem gondoltam volna, hogy két mondat után ennyire meg fogok döbbenni. Anya ugyanis éppen azt akarta beadni nekem, hogy létezett más értelmes faj is az emberen kívül, amire tudtommal még egy tudós se talált még egy aprócska bizonyítékot sem, az anyám mégis ennyire biztosan állította, hogy igenis léteztek. Ahhoz, hogy meg tudjam tartani az ígéretemet, miszerint nem szólok közbe, minden önuralmamat be kellett vetnem, sőt a biztonság kedvéért még a szám szélét is beharaptam. Az igyekezetemnek az volt a gyümölcse, hogy anya zavartalanul beszélt tovább.

- Épületeket is építettek, de egyszer csak váratlanul becsapódott egy aszteroida az Anyabolygóba, és elsöpörte a Balt civilizációt. Az épületek egy része ugyan megmaradt, de mélyen a földbe ásódott, és még a meteorkő is betakarta, ami különleges anyagú, és az a tulajdonsága, hogy felfogja a szenzorok érzékelőit. Ezért lehetséges, hogy nem fedezték fel őket. Egyébként most egy alaposan átalakított Balt épületben vagyunk.

Újfent visszanyeltem a nyelvemre tóduló mi a franc nevezetű megjegyzést, és azon tűnődtem, mi jöhet még ezek után, mert volt egy olyan érzésem, hogy ennél vadabb dolgok is lesznek még ám.

- Néhány balt túlélte a becsapódást, de az aszteroida anyagának köszönhetően módosultak a génjeik. Ennek köszönhetően összementek, és kommunikációs és a tárgyfelvevős képességüket csak egy emberbe beépítve tudták használni, de azt is csak akkor, ha a befogadó engedélyt ad rá nekik.

Oké, ez durva volt, és ökölcsapásként ért, mivel volt annyi eszem, hogy rájöjjek, ez azt jelenti, hogy anya testében is van egy olyan valami, egy Balt. Eléggé rémisztő volt ez a dolog, de azt el kellett ismernem, hogy nagyon hasznos dolog, ha a ruhád meg egyéb tárgyak át tudnak alakulni. Jó, persze biztos voltak ennek a baltbeültetésnek hátulütői, de ettől függetlenül még csábítónak tűnt.

- A befogadó csak nagy Képességgel rendelkező egyén lehet, mert csak ennek a követelménynek a teljesítésével tud egy balt beépülni egy emberbe. Pontosabban a Képesség nélküliekbe, vagy a gyengékbe is be tudnak épülni, csak akkor a gazdatest rövid időn belül meghal. Továbbá van még egy hátulütő, miszerint ha beoperálták a baltot, akkor utána nem lehet eltávolítani, mert ha mégis megteszik, akkor a volt befogadó életét veszti, mert már túlságosan hozzászokott az idegen jelenlétének, és az a szerves részévé vált ugyanúgy, mint a szíve, az agya, vagy a tüdeje. Most már kérdezhetsz - oldotta fel a tiltást, amit boldogan és azonnal ki is használtam.

- Te meg honnan tudsz erről?

- Még az első nagy király lánya fedezte fel az első jeleket, és jegyezte le a naplójába. Mi az ő leszármazottai vagyunk. Egyébként a nagyanyám fedezte fel ezt a technikát, és a szüleim tökéletesítették.

- Állj meg egy kicsit! - szakítottam félbe. - Az első királynak volt lánya? - érdeklődtem, ugyanis erről még soha nem hallottam, pedig nagyon sokat tudtam a történelemről, hiszen más módon nem lettem volna képes észérvekkel vitatkozni a tanárommal, mivel én is tisztában voltam vele, hogy foghíjas tudással felesleges az ellenállásom, és csak bolondot csinálnék magamból.

- Igen. Két fia és egy későn született lánya. Akkoriban a lányok születését még csak fel sem jegyezték, ami már akkor nagyon zavarta a hercegnőt. Egyébként ő is nagy Képességgel rendelkezett, de ennek ellenére semmibe vették, ezért fiatalon elszökött, és beolvadt az úgynevezett pórnépbe. Elhatározta, hogyha lassan is, de kivívja a nők függetlenségét, ezért mindent megtanított a Képességgel rendelkező egyetlen lányának, aki továbbadta az ő lányának, vagy unokájának attól függően, hogy a Képesség kimaradt-e, vagy sem.

Tehát egy családi mozgalomba csöppentem akaratom ellenére. Jó, nem azt mondom, hogy nem tetszett, de azért az gáz volt, hogy volt olyan nő, aki több ezer évvel ezelőtt úgy gondolkozott, mint én most, és az utána következő annyi nemzedéknyi független szellemiségű nő csak annyit ért el, ami a jelenlegi helyzet. Ez azért elég elkeserítő.

- Várjunk csak! - jutott el a tudatomig az, amit anya korábban mondott. - Te most arra céloztál, hogy nagymama tudós? - Fogalmam sincs, miért lepődtem meg ezen, hiszen a korábban elhangzottakhoz képest ez szinte semmiségnek tűnt.

- Pontosan, méghozzá nem is akármilyen. Született zseni, de ő nem tudja használni a Képességet. Én a nagyanyámtól tanultam mindent, kivéve azt, amire saját magamtól jöttem rá. Egyébként anya ültette belém a baltot, de előtte megkérdezte, hogy Nairi, teljesen biztos vagy benne?", és elmagyarázta, hogyha belém ültetik, akkor az egész életemre bennem marad, ha akarom, ha nem. Akkor egy pillanatig se haboztam, de most már jobban örülnék, ha nem lenne bennem, ezért te is jól gondold meg, mielőtt azt kéred, hogy ültessenek beléd egyet, de ahhoz természetesen még sokat kell tanulnod. Utolsó kérdés?

- Miért lettél Fehér Harcos? - tettem fel egy nem teljesen a témába illő, de engem igen csak foglalkoztató kérdést.

- Amikor olyan idős voltam, mint te, sőt még fiatalabb, teljesen naiv és idealista voltam. Azt hittem, hogy egyedül, de nagy hatalommal csökkenthetem a bűnözést és kiharcolhatom a nők jogait, tehát azért kezdtem bele, mert azt gondoltam, én leszek az, aki megváltoztatja a világot.

Én is idealista vagyok, ezt aláírom, de azért annyira naiv nem, hogy egyedül meg akarjam változtatni a társadalom nőkről alkotott véleményét, főként ezért is hoztam létre az F.F.-et, de most, hogy anya elmondta az indokait, rájöttem valamire. A lehető legjobban ki akartam aknázni a bennem rejlő Képességet, és anya, vagyis Nairi Landel nyomdokaiba szándékoztam lépni.

Kérdeztem volna még, de anya szigorú tekintetén látszott, hogy a sokéves titkolózás után egy ekkora kitárulkozás egyelőre bőven elég volt neki, és úgyse fog válaszolni nekem, tehát maximum csak feldühíteném a faggatózásommal, márpedig nekem egy dühroham egy napra bőven elég volt.

- Meg akarok tanulni mindent a Képességről - jelentettem ki határozottan.

Anyának erre halvány mosoly kezdett játszani az ajkán.

- Rendben van. Az egyetlen feltételem, hogy erről nem szólsz senkinek, és nem szállsz ki, bármennyire is kemény legyen a kiképzés. Mivel későn jelentkezett a Képességed, ezért jó sok évet be kell pótolnunk.

- Megígérem - tettem le a nagy esküt, de volt egy olyan sejtésem, hogy később ezt még meg fogom bánni.

- Kezdjük azzal, hogy a gondolataiddal ide hozod azt a pisztolyt - mutatott a falon függő egyik kisebb méretű fegyverre.

- Jó, de mégis hogy? - ráncoltam össze a szemöldökömet.

- Csak gondolj arra, hogy odarepül hozzád - magyarázta anya türelmesen, elővéve a tanító nénis arcát, ami azért elég morbidan hatott a nappaliban tapasztalt őrjöngéséhez képest.

- Végül is megpróbálhatom - morogtam.

Totál idiótának éreztem magam, amikor arra gondoltam, hogy az a pisztoly csak úgy odareppen hozzám. Természetesen semmi nem történt, amitől csak még hülyébben éreztem magam.

- Rossz a hozzáállásod. Próbáld meg újra, de ezúttal komolyan!

Persze, hogy a hozzáállásom rossz, és nem ő magyarázott el keveset, mert hát a hívd a gondolataiddal a pisztolyt teljesen megfelelő magyarázat, amiből mindent meg lehet tudni. Ettől függetlenül magamban tartottam a megjegyzéseimet, ami azt jelezte, hogy a szülői tekintet, vagy mi a szösz tényleg jelent valamit, és újra megpróbáltam, de ezúttal úgy, mint aki el is hiszi, hogy meg tudja csinálni, hiszen ha a Viperák vezérét képes voltam a falhoz vágni, akkor egy aprócska sugárvetőcske igazán nem okozhatott problémát.

Minden idegszálammal arra a pisztolyra bámultam, és elképzeltem, hogy felém repül. Akartam, hogy odaérjen hozzám. Néhány pillanat múlva bizsergést éreztem a testemben, ami egyértelműen a Képesség jele volt, és ezután nem sokkal a sugárvető felemelkedett a helyéről, és lassan közeledni kezdett. Ekkor ösztönszerűen kinyújtottam felé a kezemet, amitől a fegyver gyorsítani kezdett, és az egész könnyebbé vált. Már örültem volna a sikeremnek, de ekkor erős ütést éreztem a jobb karomon, ami megzavart a koncentrációban, és a pisztoly hangos csattanással a padlóra esett.

- Ezt meg miért kellett? - mordultam anyára, mert biztos voltam benne, hogy ő a ludas.

- Ha a testrészeidet is használod, akkor valóban nagyobb erőkifejtésre leszel képes, de így az agyad hozzászokik ahhoz, hogy segítséget kap, és amikor nagyon szükséged lesz rá, akkor nem fogod tudni felhasználni ezt a plusz segítséget.

- Muszáj ilyen bonyolultnak lennie? - méltatlankodtam. - Leo is tudja ezt?

- Én nem mondtam el neki, de direkt olyan tanárhoz vittem el alapokat tanulni, aki e szerint az elv szerint tanít. Attól, hogy ő fiú, és nem lány, még törődök az erejével. Különben meg nem a nemi különbség miatt nem világosítottam fel a Fehér Harcos mivoltomról, hanem a nagy álma miatt, miszerint Választott testőr lesz. Most pedig próbáld meg újra, de ezúttal kéz nélkül! - keményedett meg a hangja, és az arca felvette a kegyetlen kiképző kifejezést. - Addig nem alszunk, amíg egymás után háromszor sikerülni nem fog - tette még hozzá, és visszalebegtette a pisztolyt az eredeti helyére.

Mélyet sóhajtottam, mert tudtam, hogy kemény és főként álmatlan éjszaka elé nézek, pedig nem tiltakoztam volna egy kis pihenés ellen, de a mai húzásom miatt nem tehettem semmit, ha nem akartam büntetést adni, ezért újra a sugárvetőre fordítottam a figyelmemet.

Köszönöm a bétázást Kurenainak!